A 2G hálózatok lekapcsolása évek óta terítéken van, ami sokak számára okoz fejfájást. Mivel az mobilhálózatok fejlődése folyamatosan zajlik, az új technológiák megjelenésével a régebbi rendszerek fokozatosan háttérbe szorulnak, ez törvényszerű. A 2G-hálózatok megszüntetése világszerte borzolja a kedélyeket, ami számos iparágra, köztük a járműkövetésre is hatással lesz a nem eléggé felkészült cégek számára legalábbis biztosan. De mit jelent ez pontosan a gyakorlatban, és hogyan érinti azokat, akik még mindig ezt a technológiát használják? Cikkünkből kiderül, de kezdjük egy kis történeti gyorstalpalóval!
A 2G-től az 5G-ig megtett hosszú út
A mobilhálózatok generációi évtizedek alatt jelentős fejlődésen mentek keresztül. A 2G volt az első digitális mobilhálózat, amely lehetővé tette nemcsak a hanghívásokat, hanem az SMS- és adatkommunikációt is.
Ezt követte a 3G, amely már lényegesen gyorsabb adatátvitelt biztosított, majd a 4G, amely forradalmasította a mobilinternetet és az okos eszközök világát. Napjainkban a legújabb generáció, az 5G még nagyobb sebességet nyújt kisebb késleltetés mellett, így az ipar számos területén új lehetőségeket nyit meg. Igen ám, de miért szorítja ki az új törvényszerűen a régit?
Miért szűnik meg a 2G-hálózat?
A 2G-hálózatok megszüntetése nem véletlen. Az elavult technológia fenntartása jelentős költségekkel jár, miközben a felhasználói igények egyre inkább a gyorsabb és hatékonyabb megoldások felé tolódnak. A mobilszolgáltatók világszerte úgy döntenek, hogy felszabadítják a frekvenciákat az újabb hálózatok számára, biztosítva ezzel a modernebb és megbízhatóbb szolgáltatásokat.
Kiket érint majd a 2G-hálózat lekapcsolása?
A 2G-hálózat lekapcsolása különösen azokat érinti, akik még mindig ezt a technológiát használják majd, amikor a végleges átállás bekövetkezik. A régebbi típusú GPS-eszközök (így a flottakövető rendszerek és ipari berendezések jelentős része is) kizárólag 2G-képes, ami azt jelenti, hogy a hálózat megszűnése után ezek az eszközök nem lesznek képesek kommunikálni.
Hasonló problémát okozhatnak az elavult parkolási, autópálya-matrica és egyéb fizetési rendszerek, valamint a biztonsági megoldások, például riasztók és érzékelők esetében is, ami több európai országban okozhat majd problémát.
A 2G-hálózat lekapcsolásának ütemezése
A szolgáltatók eltérő ütemezéssel kapcsolják le a 2G-hálózatokat, de a legtöbb európai országban a következő évek során várhatóan teljesen megszűnik. Magyarországon is ez a tendencia, a legnagyobb szolgáltatók fokozatosan állítják majd le a rendszert, hogy a frekvenciák felszabadulhassanak az új technológiák számára.
Nemzetközi szinten is hasonló a helyzet. Több nagy telekommunikációs szolgáltató, köztük a Deutsche Telekom is bejelentette, hogy bizonyos országokban, például Németországban, 2028 nyarára teljesen megszüntetik a 2G hálózatot.
A 3G lekapcsolása során tapasztalt minta most is megismétlődik, amikor egyes szolgáltatók előbb, mások később csatlakoznak a folyamathoz. A múltban az átállás során különböző ösztönzőket kínáltak a lakossági ügyfelek számára, hogy modernebb, 4G- vagy 5G-kompatibilis eszközökre váltsanak. A hagyományos, csak 2G-képes telefonok egyre inkább kiszorulnak a piacról, mivel ezek az eszközök legfeljebb hanghívásra és minimális adatkommunikációra alkalmasak.
Bizonyos iparágakban azonban a 2G-s adatátvitel még mindig használatos, különösen olyan gépi kommunikációs megoldásoknál, mint a riasztók, online pénztárgépek és az autókban kötelező eCall vészhívó rendszerek. Ezek a rendszerek kis méretű adatcsomagokat továbbítanak, így az alacsony sávszélesség ellenére is megfelelően működhetnek – egészen addig, amíg a hálózatot teljesen ki nem vezetik.
Hogyan biztosítjuk ügyfeleink zavartalan működését?
A Telematics ügyfeleinek nincs okuk aggodalomra. Flottakövetési megoldásaink már régóta legalább 4G-képes eszközökre épülnek, így a 2G-hálózat kivezetése semmilyen fennakadást nem okoz szolgáltatásainkban. Azok a vállalatok, amelyek időben áttértek a modernebb technológiára, továbbra is zavartalan működésre számíthatnak, míg azok, akik még mindig elavult rendszereket használnak, érdemes mielőbb váltaniuk, hogy elkerüljék a későbbi problémákat.
This will close in 90 seconds